Kiskunfélegyházán tartotta soros ülését az MSZP Bács-Kiskun megyei vezetése január 9-én, ahol értékelték az elmúlt év eseményeit és felkészültek a 2020-as eseményekre.

Ha egy mondatban kellene 2019 legfontosabb hazai politikai történéseit összefoglalni, akkor azt tudnánk mondani, hogy 2019 volt az az év, amikor megtörtük a Fidesz egyeduralmát a fővárosban, a budapesti kerületekben, a megyei jogú városok többségében és rengeteg településen.

Kiszabadítottuk a települések jelentős részét a Fidesz fogságából. Bebizonyítottuk, hogy Orbán torz rendszere együttműködéssel legyőzhető.

2019 megmutatta, hogy két dologban biztosan igazunk volt: az „egy az egy elleni” kiállás szükségszerűségében és az előválasztás létjogosultságában. Beérett a hatása annak, hogy ellenzéki képviselők egy csoportjával – a rabszolgatörvény elleni tiltakozásul – egy éve elfoglaltuk az Országgyűlés elnökének pulpitusát, s hogy januárban az utcán meghirdettük: egyetlen ellenzéki jelöltnek kell minden kormánypártival szemben indulnia a választáson.

Október 13-án bebizonyosodott, hogy van társadalmi bázisa mindkét elgondolásnak. Hatalmas lehetőséghez jutott Bács-Kiskun megye azzal, hogy létrejött az ellenzéki egység. Ez a nagyon színes, a baloldaltól a liberálisokon át, a jobboldalig tartó együttműködés mérföldes lépést tehet előre, hiszen 30 évvel a rendszerváltás után, először fordulhat elő, hogy végre lesz nemzeti minimum az ország működését érintő legfontosabb kérdésekben: a jogállamiság, a demokrácia, a munka világa, az oktatás, az egészségügy és a szociális ellátások tekintetében. Mert ma már mindenki látja, hogy Orbán fordított Robin Hoodként működik: a szegényektől vesz el, és amit elvett, azt a gazdagoknak adja.

Addig azonban sok dolgunk lesz. 2020-ban meg kell kezdenünk az egyeztetéseket a közös programról és a jelöltekről. Ellenzéki műhelyeket és közéleti klubokat szervezünk és várunk irodáinkba. Meglévő hálózatunkkal minden segítséget megadunk az előválasztások lebonyolításához, hiszen 2021-ben már meg kell tartani az előválasztásokat a legalkalmasabb jelöltek kiválasztása érdekében.

Szólj hozzá!