Forrás: Kalocsa TV

Uszód és Foktő után Kalocsán is megtartották a 2021. év első véradását. A szerevezők tapasztalatai alapján elmondható: nagy érdeklődés mellett zajlottak a rendezvények, eddig összesen 53 – an nyújtották segítő szándékkal karjukat a városban és a két településen. Az idei év első napjaiban a Magyar Vöröskereszt Kalocsai Szervezete szervezésében tartott véradások iránt töretlenül nagy volt az érdeklődés Uszódon, Foktőn és Kalocsán is. – írja  a kalohirek.hu portál.

A véradásokról Szeitzné Nyírő Csilla, a Magyar Vöröskereszt Kalocsai Szervezete vezetője nyilatkozott a KALOhíreknek:

Azt kell mondjam, büszke és elégedett vagyok, mert már az év első véradásai jól sikerültek Uszódon és Foktőn. Uszódon 11- en jelentek meg, ami egy kisebb településhez mérten nagyon szép részvételnek számít. Uszódi véradásainkon, jó példával előállva Bedi Gyula polgármester úr is rendszeresen részt vesz. A foktői rendezvényen 21- en regisztrálták magukat, ennek köszönhetően nagyon szépen indultak az első véradásaink. A mai napot tekintve- bár voltak csöndesebb időszakok –Kalocsán is sokan eljöttek, ezzel önzetlenségből, embertársaink egészsége, gyógyulása iránti elkötelezettségből szép példát mutattak.



Szeitzné Nyírő Csilla kiemeltenagyon hálásak a rendszeres véradóiknak, de mellettük az új véradókra is nagy szükség van.

Sokszor elmondtuk már, a vér semmi mással nem pótolható, csak ha vannak önzetlen, lelkes, elkötelezett véradóink. Tudva lévő, ha valaki vért ad, ezt utána két hónapig nem teheti meg. Tehát hiába van egy megbízható, stabil váradókból álló bázisunk Kalocsán és környékén, akik fenntartják az egyensúlyt, rájuk két hónapig nem számíthatunk. Ezért is fontos, hogy mindig legyenek újak, akik helyettesíteni tudják a mondott okok miatt kiesőket.



– mondta a területi vezető.

Hozzátette: Két hét múlva, a jól megszokott időpontban és helyen, a hónap utolsó véradásán ismét a kalocsai Közösségi Házban leszünk. A jövő héten Fajszra 9-től 12 óráig szervezünk véradást.

Szeitzné Nyírő Csilla örömmel számolt be arról is, a kalocsai véradáson 21-en vettek részt. Közülük egy volt az első véradó, ketten koronavírus plazmadonor mintavételre is jelentkeztek.

 

 

Szólj hozzá!