A Bercsényi utca közlekedésbiztonságával kapcsolatban kereste fel az MSZP helyi szervezetének elnökét egy kossuthvárosi házaspár.

Véleményük szerint életveszélyessé vált a Bercsényi utcai közlekedés mind a kerékpárosok, mind pedig a gyalogosok, de az autósok tekintetében is.

Hegedűs-Jász Lajos és felesége Hegedűs-Jászné Beck Katalin szeretnének megoldást találni a problémára úgy, hogy aláírásgyűjtéssel támogatókat keresnek. Illetve megkeresték Horváth Tamás önkormányzati képviselőt, az MSZP helyi szervezetének elnökét is, hogy továbbítsa panaszukat a város vezetése felé.

40 éve lakom a Kossuthvárosban és első osztályos koromtól kezdve gyalog jártam a Batthyány Lajos Általános Iskolába. Ma már –csakúgy, mint az aláírásgyűjtést kezdeményező nagycsaládos házaspár – én sem szívesen engedem el gyalog a gyermekeim iskolába, mert egyszerűen életveszélyes átkelni a Bercsényi utcán 

– nyilatkozta lapunknak Horváth Tamás, önkormányzati képviselő (MSZP) február 26-án, a Bercsényi – Batthyány utca sarkán tartott sajtótájékoztatón.

Az utóbbi években változott a város forgalmi rendje is, emellett számtalan autó jelent meg az utakon és ez veszélyesebbé tette ezt az útszakaszt, sőt az egész városrészt. Erre fel kell készülnie a városnak és meg kell tennie a megfelelő intézkedéseket. Az itt élők is pontosan így gondolják, azonban az utóbbi években az önkormányzat semmiféle változtatást nem eszközölt a kialakult helyzet javítására. Ezért kezdeményezték az aláírásgyűjtést, de a későbbiekben lakossági fórumot is szeretnének tartani a témában.

Először teljesen magán jellegű kezdeményezésként indult a kérelmünk. Néhány alkalommal jártunk a Polgármesteri Hivatalban, hogy megkérdezzük lehetne-e valamit tenni a Bercsényi utcai gyalogátkelő biztonságosabbá tételéért. Nekünk három gyermekünk van, és állandó problémát okoz az iskolába való eljutás a közlekedésbiztonság hiányossága miatt. A városrészben több ember is egyetértett velünk köztük kisgyermekes szülők, de idős kisnyugdíjasok is, így jött az ötlet, hogy aláírásgyűjtéssel, majd pedig egy lakossági fórumon felvetjük a problémát és kikérjük a városvezetés, valamint a rendőrség véleményét 

– nyilatkozta Hegedűs-Jász Lajos, a kezdeményezés elindítója.

A házaspár és a melléjük álló városrész lakói több lehetséges megoldást is el tudnának képzelni az útszakasz biztonságosabbá tételéhez. Így például forgalmat irányító lámpa kihelyezését, de a fekvőrendőrrel, vagy járdaszigettel történő forgalomlassításban is látnának fantáziát, melyet a Dessewffy utcától a Kórház utcáig kellene megoldani. Megfogalmazódott az az ötlet is, hogy a kereszteződésektől távolabb kellene felfesteni a parkolóhelyeket, mert ha egy-egy nagyobb méretű autó leparkol, akkor teljesen eltakarja a táblát, sőt még a kilátást is. A Ficsór József utcából „kivágódó” autók elkerülésére pedig a városrész lakói szerint megoldást jelentene az út lakótelep felé való egyirányúsítása is.

A kossuthvárosiak az első lépést már megtették a probléma megoldására az aláírásgyűjtéssel, a következő lépcsőfok a lakossági fórum lesz, ahol a városvezetés és a rendőrség képviseletében megjelentek nyilatkoznak majd arról, hogy milyen lépéseket lehetne tenni az ügy előremozdításához.

Szólj hozzá!