A szocialista pártra, a baloldali politikára nagyon nagy szükség van – mindezt Harangozó Gábor MSZP-s országgyűlési képviselő mondta a Heti TV Pirkadat című műsorának vendégeként.

Harangozó Gábor a műsorvezető kérdésére válaszolva elmondta, hogy szerinte a világ nagy változás előtt áll. Példaként említette, hogy ha Európában a digitalizáció és a robotika területén kifejlesztett új technológiákat mind alkalmaznák, a munkavállalók fele elvesztené munkahelyét. Szerinte egészen biztos, hogy az a kegyelmi állapot, ami következtében most sok munkahely van, nem tartható fent sokáig.

Ha nincs olyan politika, amelyik kiáll a munkavállalók jogaiért, hogy ne lehessen őket kizsákmányolni, ha az állam nem teremti meg a létbiztonságot azoknak is, akiknek nincs esélyük ezt maguktól megtenni, akkor semmi sem marad nekik, csak a nyomor és a kilátástalanság. Ez így fenntarthatatlan, ez katasztrófába visz – húzta alá a képviselő.

Harangozó szerint változásra van szükség, nem lehet a társadalmat úgy kettészakítani, mint most. Az államnak be kell avatkoznia, hogy azoknak is teremtsen esélyt, akik maguktól képtelenek rá.

A rengeteg leszakadó településre nem lehet azt mondani, hogy kiöntöm az uniós pénzt, és akinek van ötlete vagy társfinanszírozási képessége az fejlődjön, a többi pedig nem. Így az uniós pénzből is csak a kettészakítottság növekszik – mondta Harangozó, aki szerint ezért a hátrányos helyzetű térségeknek célzott, felzárkóztató programot kell nyújtani. 

Hangsúlyozta: az ország lakosságának negyven százaléka nyomorban él, ebből baj lesz. Szükség van egy felelős baloldali politikára, amely ezeket az egyenlőtlenségeket igyekszik megszüntetni, vagy legalábbis radikálisan csökkenteni. Közben azért olyan politikát kell folytatni, amivel nem a földet zsákmányoljuk ki, amivel nem a környezetet tesszük tönkre, hanem megállítjuk azt a klímaváltozást, ami elindult. Ezért van szükség a piros-zöld koalícióra – húzta alá Harangozó.

Szólj hozzá!