Ahogy a Hírvidék is beszámolt róla, szinte napra pontosan öt éve indította el Tóth Bertalan, az MSZP elnöke azokat a közérdekű adatigényléseket, amelyekből kiderült, hogy az Orbán-kormány és az MVM akkori vezetése milyen módszerekkel játszott át éveken keresztül piaci lehetőségeket az Orbán Viktor kötélbarátjának, a Garancsi István résztulajdonában álló MET Zrt-nek. 

Az ügyleteken az offshore cégek mögé bújt valós tulajdonosok százmilliárdos hasznot zsebelhettek be, míg a magyar államot és az adófizetőket ugyanekkora kár érhette. A MET üzlete messziről bűzlött, az ügylet szereplőinek döntései nem magyarázhatók pusztán a piaci logika és a konkrét történet keretein belül.

Lett volna mit nyomozni, de az ügyben tett feljelentéseket a Polt Péter által irányított nyomozóhatóság elutasította. Helyette Tóth Bertalant – és az ügyről író újságírókat – perelte be a MET Zrt. a személyiségi jogának vélt sérelme miatt. 

A Pécsi Törvényszék és Pécsi Ítélőtábla után a Kúria is az MSZP elnökének adott igazat, aki a közösségi oldalán az ítéletet követően az alábbiakat írta:

3-0. Ezzel nem a tegnapi Juventus – Atletico Madrid BL mérkőzésre utalok, hanem arra, hogy a Pécsi Törvényszék és Pécsi Ítélőtábla után a Kúrián is megvédtem az igazamat a MET Zrt-vel szemben. Mondhatnánk úgyis: győzött az igazság – de ez csak részben igaz. Az igazság akkor fog győzni, ha a nagy fideszes gázlopási ügyben végre a felelősök állnak majd a bíróság elé. Nem felejtjük el őket…

Szólj hozzá!