Ki ne emlékezne Endrei Juditra?

Baján tartott könyvbemutatót a közismert bemondónő.
 
Endrei Judit az Adrián nudizott! – Kb. ez lenne az a cím, amire a kor igényeinek megfelelően a legtöbben rákattintanának erre a hírre, és ezzel a headline- nal nem is állítanánk valótlan. A Magyar Televízió egykori közismert bemondónője, ugyanis erről is beszélt hétfő esti bajai könyvbemutatóján az Ady Endre Városi Könyvtárban.  Persze nem ez volt a legfontosabb, csak így lehet igazából legegyszerűbben egy ilyen  cikkre felhívni a figyelmet, amit most így talán kevesebben olvasnak.
 
Új könyve az Anno az én tévém ugyanis ettől sokkal többről szól. A szerző 1976 – 89 közötti több mint 22 évet mutatja be, rengeteg érdekes történettel, amikor is a MTV bemondójaként, műsorvezetőjeként, szerkesztőjeként vált országszerte közismerté. Beszélt arról is, hogy egy Tisza – menti kis faluból származik, és hogy gyermekkorában milyen csodaként fogták fel az emberek a televíziót, ami akkor még alig volt valakinek a községben. Így rendszeres volt, hogy gyerekként átjártak valamelyik szomszédhoz tévézni. Azt is megtudhattuk, hogy magyar – orosz szakos tanári tanulmányai befejeztével milyen álomszerű véletlennek és szerencsének köszönhetően került a képernyőre, elsőként a Szegedi Körzeti Stúdió munkatársaként, és hogy milyen nagy nevektől lehetett akkor ellesni a szakma csínját – bínját.
 
A bő egy órás előadás végén természetesen kérdezni is lehetett. Szó esett itt arról, hogy Judit tv-s karrierje után pénzügyi mediátorként helyezkedett el egy bankban, és hogy sokat utazik, amiről blogot is vezet, és a következő könyve is erről fog szólni. A legfőbb “bakancslistás” vágya azonban az, hogy előbb – utóbb szeretne igazi mesélős, süteményszagú nagymamává válni, hiszen bár két nagy lánya van, jelenleg unokák még nem boldogítják.
 
Szólj hozzá!