A kistelepülések számos problémával küzdenek. Elértéktelenednek az ingatlanok, csökken a népesség. Ilyen helyzetben a túlélésre törekednek a helyi önkormányzatok.
 
A közintézmények jó állapotban vannak Kisdorogon, de az utakra, járdákra ráférne a felújítás. Klein Mihály polgármester lapunknak elmondta, decemberben jelentettek be egy vis maior eseményt, a Kossuth utcá­ban lévő híd beszakadt. Az újjáépítése mindenképpen szükséges, ellenkező esetben le kellene zárni az átjárót, megakasztva ezzel a környék forgalmát. A Mucsi-Hidas-patak völgyében fekvő faluban egyébként évek óta vissza­térő probléma, hogy a nagy vízgyűjtő területről a környező árok a patakba vezeti a vizet. A meder iszaposodása miatt nagyobb esőzéseknél el­önti a víz a települést. A polgármester szerint ezek az események felvetik a mezőgazdasági vállalkozók felelősségét is, hiszen nincsenek sávosan kialakított parcellák, amelyek megfognák a csapadékot, valamint többtonnás erőgépeikkel használják az utat, infrastruktúrát. Ez pedig felborítja az egyensúlyt, mert az önkormányzatokat aránytalanul sújtja.

Beadott pályázatuk elbírálásra vár, az önrész 3-3,5 millió forint lesz.

A többi, túlélésért küzdő kistelepüléshez hasonlóan Kisdorogon is rengeteg pénz megy el arra, hogy az önkormányzat a törvényben meghatározott kötelező, illetve az általa önként vállalt feladatait ellássa.

Klein Mihály hozzátette: mivel náluk csak néhány vállalkozás működik, így

nincs, aki iparűzési adót fizessen.

Inkább az őstermelők befizetéseiből és a kommunális adóból van bevétele a helyhatóságnak, valamint a járművek utáni súlyadóból, amelynek 40 százaléka helyben marad.

A kötelező feladatok ellátására az önkormányzat nem kap annyi pénzt, amennyibe az óvoda, a szociális és gyermekétkeztetést biztosító konyha és az orvosi rendelő fenntartása kerül, hiszen ők nem tehetnek arról, hogy a település létszáma egyre fogy.

Mivel kevés az állami támogatás, a költségvetési lyukakat pedig valamivel be kell tömni, ez a megoldás viszont igazságtalan állapotokat teremt. Éppen ezért Kisdorogon a képviselő-testület többnyire csak olyan kiírásokat szavaz meg, melyek százszázalékos támogatási intenzitásúak.

Ha az állam rendkívüli támogatással nem segít a falvakon, akkor könnyen fizetésképtelenné válhatnak a helyhatóságok

– húzta alá a polgármester.

Szólj hozzá!